Ne add fel

Ne add fel

Van idő, amikor úgy érzed feladod.

Utálod az egész világot, mindent...

Van idő, amikor elrepülnél, messze...

Távol az emberektől.

Van idő, amikor szükséged van valakire,

Hogy melletted legyen,

Hogy segítsen...hogy megértse,

Meg szeretnéd vele osztani a súlyt a szívedben,

Hogy reményt adjon.

Van idő, amikor reménykedsz,

Mert szükséged van egy kézre, ami kihúz a mélységből,

Valaki aki megtartson hogy ne ess el.

Valaki aki letörli könnyeid,

Valaki aki együtt sír veled.

Valaki aki azt mondja, minden rendben lesz,

Valaki aki azt mondja, szüksége van Rád.

Ne add fel,  mert aki szeret,

annak szüksége van Rád,

mint Neked Reá.

-Sven-

/2012.04.01./

A hitetlenek sohasem láthatják az igazságot, akkor sem ha farkasszemet néznek vele.

Múltbéli írásaim

Volt egy hely ahol vezettem még blogot, azt az oldalt szándékomban áll megszüntetni, habár nagyon fáj érte a szívem.... az volt az én nyugalom szigetem, szép emlékek fűznek oda....de már  rég nincs ott mit keresnem, az az időszak elszállt. Most az ottani írásaimat áthozom ide, így leszek kerek az itteni.... mivel már ágyastól sem leszek lassan 40 kiló :))) legalább itt kerekedjen valami.

A blog 2009 és 2011 között íródott.

Egy élet kezdete

• Ott voltam és mégsem emlékszem hiszen tudatos tudatom még nem volt teljesen kialakulva. Drága édesanyám és nagymamám elmondása szerint - aki egyben a világra segített, az ő szállásukon -  nagy szenzáció voltam a családban hiszen én voltam az első lány unoka. Becsomagolásom után minden férfikézen átjártam, elsőként nagyapa vett a kezébe majd következett anyu hat testvére, két lány és négy fiú.  Édesanyám meg vigasztalhatatlanul sírt, hiába nyugtatgatták hogy minden rendben ép és egészséges vagyok - már azt ahogy egy tanyán meg lehet állapítani - sírás közben csak annyit tudott mondani ,, Istenem lány lett, mennyit fog szenvedni,, (két évvel idősebb bátyámmal, már nagyon sok mindent átélt, saját tapasztalata mondatta vele) és csak sírt... és sírt... Persze vele együtt én is, mert hát egy újszülött mit tehet. Hogy édesapám hol volt... a szokott helyén a kocsmába.
• Két nap után lettem beszállítva a városi kórházba ahol nem akartak a születési dátumomon anyakönyveztetni, hanem akkor amikor a kórházba eljutottak velem. Ezért van hát két születésnapom, Május 18. és 20. 
• Emlékezetem még mindig gyenge, de eleven baba voltam, persze mindenkinek megvolt a maga dolga, így nagymamám a csirkék számára fen tartott elkerítő ketrecbe tessékelt, hogy legalább így biztonságban  és szem előtt legyek. Mert hát akkor nem voltak ilyen ma már robotnak számító gyermekketrecek. Fél éves koromig a tanyavilág szeretetét élveztem, akkor nem sok minden tudatosult bennem, de annyira magamba szívhattam annak a világnak a szépségét, a hatalmas diófákat, a gyümölcsök tiszta illatát, a hatalmas mező érintetlenségét, hogy a mái napig visszavágyom oda, persze gyerekkoromban gyakran tiszteletem tettem azon a vidéken, és csak kedves emlékeket őrzök.

•  
•  
• Életem egyik állomása apai nagyszüleim otthona, akiket sajnos nem ismerhettem meg soha, a sors úgy hozta hogy ők elmaradtak ez életemből, miután szüleim elváltak. Gyerekkoromban nem emlékszem hogy gondoltam volna rájuk, talán azért mert soha nem esett szó róluk a családban, pedig nekik köszönhetem hogy van jobb kezem. Később persze, már félig felnőtt fejjel nagyon sokat gondoltam rájuk, szerettem volna tudni róluk valamit, egy fényképet látni, amelyen esetleg felfedezhetem hogy külsőre talán valamiben rájuk is hasonlítok. Sajnos anyum semmilyen kézzel fogható dologgal nem tudott segíteni, csak annyit mondott róluk hogy nagyon szerettek engem és a bátyám és míg ő dolgozott ők vigyáztak ránk.
• Második születésnapomra készülődött a nagymamám, mi pedig a bátyámmal kint játszottunk. a nagy játék vége az lett hogy a jobb kezemet elvágtam a szecskavágóval (erről tudni kell hogy egy olyan kézi meghajtású szerkezet ami a kukorica szárat vágja össze az állatoknak). Sajnos az igazságra hogy hogyan történt soha nem derült fény mert én a mai napig nem emlékszem egyetlen percére sem az esetnek, ludas a bátyám lett, de az is lehet hogy  egy véletlen baleset.  A bátyám sírva rohant be a nagyihoz és próbálta neki elmondani mi történt. A nagy ijedelemre nagyapa rohant ki az istállóba, szabadította ki a kezem ami keresztül volt vágva egészen a középső ujjamtól a kisujjamig, csak a bőr tartotta össze. Mivel telefon nem volt, se nekik se a szomszédságban, kerékpárra ült és az egyik kezében tartva rohant velem az orvoshoz, de mire már beérkezett eszméletemet vesztettem. Mivel ott nem tudtak velem mit kezdeni mentővel beszállítottak a króházba. Gyors ellátásban részesültem, és közölték nagyapával hogy le kell hogy vágják az ujjaim, mivel nekik nincs lehetőségük a műtétre hogy az összeroncsolt ujjaimat vissza varják. Szegény nagyapa, el tudom képzelni mit érezhetett, de nem engedte a csonkítást, és azt mondta nem érdekli hova szállítanak, csak mentsék meg a kezem. Ismeretlenül is egész életemben hálás leszek neki érte. Felesleges leírnom melyik  nagyvárosba szállítottak, de ott három órás műtét következett ahol végül is vissza varták az ujjaim. Sajnos a kisujjam annyira összeroncsolódott hogy műanyag porccal kellett pótolni ami által későbbiekben nem tudott teljesen fejlődni, nem tudom kiegyenesíteni és használni sem így most akkora mint egy tíz éves gyereké.  A többi ujjam sem 100 % - os, kicsit merevek, de soha semmilyen munka nem okozott gondot, sőt az élet nagyon jó kézügyességgel áldott meg, üvegfestészet a hobbim, a képeim között találsz a munkáimból.
•  

• 
• 
  
• A kórházban majd egy hónapot  töltöttem,  a  hazatérésemnek külön története van, amikor is édesapám jött értem hogy hazavigyen...
•  
•  
• A hazatérés
•  
• Talán ez lesz az első és utolsó bejegyzés amelyben édesapámról írok. Egy személy az életemben akit sohasem ismerhettem meg, talán jobb is, egy alkoholista volt aki nem törődött a családjával, de ahhoz nagyon értett hogyan keserítse meg édesanyám életét. Mindig csak annyit dolgozott, hogy a napi alkoholszintje meglegyen. A kórházból való haza jövetelünkor is az alkohol hajtotta arra amit megtett vagy megpróbált megtenni. Az autóbusz  pihenőt tartott amikor édesapám a megálló büféjében eladott a söprűs cigányoknak egy liter pálinkáért. A történet legcsodálatosabb teremtménye az az asszony volt aki hallotta az asztalnál történő alkudozást, és szólt a pincérnőnek hogy azonnal hívja a rendőröket és amíg azok ki nem érnek próbálja elhúzni a pálinka kivitelét, szerencsére időben érkeztek a  rendőrök és intézkedtek. Utunk folytatása már rendőrautóval történt, engem hazavittek őt meg bevitték... Sokszor gondolkodtam rajta, mi van ha az az asszony nem hallja meg miről folyik a beszélgetés a másik asztalnál, és hogy mert édesapám ilyet megtenni... a saját gyerekét eladni, csak hogy legyen mit inni, persze az utóbbira ma már tudom a választ, az alkoholisták mindenre képesek hogy inni bírjanak...
• 
  
• Nagyon sokszor megverte, és elzavarta a háztól anyut és vele minket is, sokszor aludtunk nádasban és a padláson ahová nem tudott utánunk jönni mert a létrát anyum fölhúzta a padlásra. Senki sem tudta megfékezni, hiába fordult anyu a rendőrséghez, bevitték, helyretették és kiengedték, folytatódott minden. Négy éves voltam, mikor is anyum belefáradt a két gyermekkel való rettegésbe, menekülésbe, bujkálásba és a megaláztatásba, és elhagyta. Szegények voltunk nem volt hová menni, ezért is maradt anyu vele, hogy legalább tető legyen a fejünk fölött... már amikor. Titokban hagyta el hogy ne tudjon megkeresni bennünket és csak a szűk család tudta hol vagyunk. Falura költöztünk a dédihez, hál Istennek soha nem talált ránk... Öt éves lehettem amikor is megölték, az akkori élettársa tette, aki jómaga is szeretett a pohár fenekére nézni, fejszével fejbevágta és a ganéba elásta, pár nap múlva találták csak meg.
• 
  
• A sírját soha nem kerestem meg, mivel a családjával megszakadt a kapcsolat így anyum sem tudja a mái napig hol van eltemetve. Számomra jobb is mert vannak dolgok amiket az ember nem tud megbocsájtani soha.. még akkor sem ha nem emlékszik a történtekre, mert kicsi volt. Hiszem azt hogy jelenlegi egészségállapotomra kihatással volt, hogy anyunak ilyen körülmények között kellett kihordania. Gyerekkoromban is sokat betegeskedtem, mindig gyönge szervezetű voltam, de valahol a Teremtő mindig oltalmazott hogy az életem útját tudjam járni, ami a későbbiekben sem volt kegyes hozzám...
•  
•  
•  
• Egy maci története
•  
•  
• Dédinél biztonságban és jól éreztünk magunkat, végre ránk talált a nyugalom, szegénységben de békességben élhettünk. Ebből az időszakból már vannak saját kis emlékeim nem csak a rokonok elbeszéléséből tudom a történteket.
• Takaros kis iskola volt a faluban óvodával egybekötve, ahová én is elkezdtem járni. Óvodás pajtásaimra nem emlékszem, viszont arra igen, hogy uzsonnát nem kaptunk így mindenki maga hozta magával a kis elemózsiáját, sajnos voltak olyan napok amikor én ezt nem tehettem meg, gyakran az óvónéni adta át a saját uzsonnáját vagy már úgy csomagolt hogy rám is gondolt. Ilyenkor könnyes szemmel fogyasztottam a kicsi falatkákat, és örültem hogy ott ülhetek a pajtásaim között, arra gondolva most nekem is van uzsonnám. Amikor a gyermekem válogat valamiben, vagy épp nem azt a csokit kapta amit megszokott, gyakran emlegetem neki hogy valakinek ez sem adatott meg, és annak kell örülni ami van, és sajnos ma is nagyon sok gyermek éhezik világszerte, nem ismerik a gyümölcsöt a különböző nyalánkságokat, élnek egyik napról a másikra, mondjuk úgy inkább  túlélnek.
• Nagyon szerettem oviba járni, a bátyám akkor már elsős volt, mivel két év van közöttünk. Volt kis játszóterünk, amit a falusiak maguk készítettek. Játékokban nem bővelkedtünk, mindig a városi óvodákból a már elhasznált játékokat kaptuk meg, de nekünk az nagy kincs volt. Nekem otthon nem volt játékom, egy gumi kacsára emlékszem aminek a feje el volt válva a törzsétől és anyum úgy oldottam meg hogy a nyílás pont akkora volt mint egy csutka és annak segítségével illesztette össze a két testrészt. Emlékszem a kereszt anyámnak volt egy nagy hatalmas babája, amelynek szép kék tüll ruhája volt és a bevetett ágy tetejére ültette mindig. Istenem emlékszem mennyit kértem hogy adja nekem, de soha nem kaptam meg. Akár hányszor náluk jártam fél szemmel mindig megcsodáltam az ,,én babám,, mert reménykedtem...Történt egyszer hogy az óvodánk új játék adományt kapott, és ami már használhatatlannak tűnt azt egy kis fészerben tárolták az udvaron, ha kint voltunk azokkal játszogattunk. Volt a játékok között egy forgáccsal töltött barna maci, olyan igazi testes nagy, amit le lehetett ültetni, mozgathatók voltak a karjai és a lábai. Igen ám de ez a maci nem került be a játékok közé mert a feje le volt szakadva. Sokat játszottam vele az óvoda udvarán és annyira megszerettem így lógó fejjel is hogy szinte vágytam rá hogy hazavigyem. Gyermekésszel nem mertem kérni az óvónénitől, inkább egy délután visszamentem és... és igen, elloptam a macit. Emlékszem hazáig futottam és a szívem a torkomban vert, és szorítottam ahogy csak tudtam és magamban mondogattam most már az enyém vagy, csakis az enyém...
• Odahaza anyumnak azt hazudtam hogy az óvónéni nekem adta, ha otthon valaki visszatudja varrni a fejét, természetesen anyu megcsinálta, később ruhákat is varrt neki, baba helyett őt öltöztettem, dajkálgattam. Mindig attól rettegtem hogy egyszer megemlíti az oviban, de szerencsémre soha nem derült ki hogy loptam... és hazudtam... valamiért ami soha sem adatott meg, mindig azzal vigasztaltam magam hogy nem egy másik gyerek játékát loptam el hanem egy leírt játékot, ami nem kellett már senkinek csak nekem... Ezt még soha nem meséltem el senkinek, itt került napvilágra  33 év után és most is könnyes a szemem ha az ovitól hazáig tartó útra, a lógó fejű macira és a boldogságomra gondolok, amit akkor éreztem. Bocsássa meg nekem a világ hogy ezt tettem, csak egy elkeseredett gyermek voltam akinek nem volt játéka...
• Mái napig is jobban vigyázok gyermekem játékaira, plüss állatkáira mint ő saját maga, gondolom a történetem elég magyarázat rá hogy miért.
• 
  
• 
•  

Soha ne ítélkezz.....

• A maci történetével kicsit előreszaladtam az időben, történt ugyanis közben hogy kaptam egy nevelő aput, megnyugodott mindenki és kezdtem érezni a család igazi hangulatát, szerető erejét. Közben teltek az évek és iskolás lettem, tisztán emlékszem az első napra, tanító bácsink volt és az iskolában kaptunk egy ceruzát és pár szem cukorkát, az volt a feladat hogy addig nem mehetünk haza míg el nem fogyasztjuk mind, gondolom nem nehéz kitalálni hogy rövid idő alatt felfaltuk. Nagyon szerettem iskolába járni, hiszen az óvodás pajtásaimmal kerültem egy osztályba, nem nagy volt a létszám így egyetlen osztályt indítottak csak. Ismerkedés a betűkkel, a számokkal mind -mind nagy élmény volt, emlékszem mi az első félévben csak a betűk írását gyakoroltuk, míg annó a gyermekem elsős volt nekik egy hónap alatt az összes betűt helyesen és már egybekötve kellett írni. Persze a mi világunk egészen más volt, akkor még lehetett igazán gondtalan gyerekkor, ma már a gyerekeink is rohannak nem csak mi, hajtják őket minél több tudást akarnak rövid idő alatt a fejecskéjükbe önteni és ez nagyon megterheli őket. Nem is értem a mai pedagógiai rendszert, és utána a társadalom csodálkozik azon hogy a gyerekek agresszívak, nyughatatlanok és korukhoz nem méltó dolgokat művelnek. De tesznek a felnőttek is ilyeneket...
• Nyolc éves koromban, egyik reggel arra ébredtem hogy valami furcsa dolog történik velem, valami furcsa amit soha nem éreztem és amiről nem tudtam semmit... a nevelőapám feküdt mögöttem és a nemi szerve a lábaim közt volt, mozdulni sem mertem... mire egyszer csak meleg nedvességet éreztem, abban a pillanatban felugrottam és csak annyit mondtam ki kell mennem. Mikor kiértem és lehúztam  a pizsamám és az alsóneműm, az a döbbenet attól amit láttam  és éreztem elmondhatatlan, tudtam ez olyan dolog aminek egy gyerekkel nem lenne szabad történnie. Ijedségemben gyorsan levetkőztem hogy mire anyum megjön a péktől és a boltból a csúfságnak nyoma se látszódjon, felöltöztem és nekiálltam kimosni a ruháimat. Anyunak azt mondtam hogy bepisiltem és nem akartam hogy haragudjon azért mostam ki saját magam a ruháim. Ez volt az első alkalom amikor a nevelőapám szexuálisan zaklatott. Emlékszem este sírva aludtam el mert féltem hogy reggel újra megtörténik a dolog... Hál istennek nem történt, napokig vívódott a lelkem miért kellett ezt tenni, soha többé ez életben nem tudtam rá emberként és szeretettel nézni, pedig ő nevelt föl, 26 éves voltam amikor meghalt. Későbbiekben még párszor megtörtént ilyen és ehhez hasonló dolog, egészen 12 éves koromig, amikor  is megpróbált valóban belém hatolni, a fájdalomtól és az undortól  csak annyit mondtam meg fogom mondani anyunak. Ekkor értek véget a zaklatások sorozata. Közben hasonló megrázkódtatást át kellett élnem a keresztapámtól is, ha náluk voltam ha csak tehette állandóan a nemi szervemhez nyúlt, fogdosott. Sokat gondolkodtam rajta miért is nem mondtam el anyumnak akkor a történteket vagy szóltam bárkinek is... nem tudom, szégyelltem magam,...  saját magam okoltam azért ami történt, pedig ma már tudom egy nyolc éves gyerek nem tud olyat tenni úgy viselkedni hogy egy férfit ilyen kegyetlen dologra vigyen, és évek alatt tegye ezt vele...az ilyenek beteg emberek, kezelésre szorulnak, de legfőképp halálra ítélném őket. Nagyon sokáig nem tudtam a későbbiekben ennek hatására normális párkapcsolatot kialakítani, a férfiakat nem utáltam de a nemi kapcsolattól rettegtem, soha nem hevertem ki a gyermekként átélt zaklatásokat... Aki olvassa biztosan elgondolkodik hogy lehet ilyesmit leírni, ma már nincs szégyenérzet bennem, mert tudom nem én voltam a hibás én csak áldozat voltam... mint ahogy a ,,kedves,, is mondta... Nincsenek tovább titkaim és elmondatlan dolgaim sem, ha ehhez volt lelkierőm hogy kiírjam magamból, a többire is lesz... nem várok senkitől sajnálkozást, nem sajnálni kell az ily módon sérült embereket, hanem megérteni őket, ha kicsit más a lelki világuk mint az átlagembereknek, hiszen bennük megöltek gyerekkorukban valamit... a hitet... a bizalmat a szeretetet, az emberi mivoltukat, amit nehezen tudnak a későbbiekben magukénak tudni, amikor próbálnak lelkileg egészséges életet élni...
•  
•  
• Pillanatok.... 1.rész
•  
• Nehéz a folytatás mert szeretnék már a jelenről írni... csodás dolgokat élek át és szeretném megosztani de félek nehéz lenne elfogadni, vagy megérteni mi miért történik kedves olvasóm, ezért nem is teszem egyenlőre... ami késik nem múlik, előttünk az élet... igen, végre érzem hogy újra élek...gondolom aki sűrűbben megfordul nálam annak összeáll a kép, apró üzenetek...kis jelek... nem nehéz kitalálni. :) 
• Folytatnám a jelen felé haladást azzal hogy sokat költöztünk mire végre megállapodott a család, nagyon nehéz volt a változásokat megélni, barátokat osztálytársakat elhagyni és újakat keresni és elfogadni. Persze mindenhol szeretettel fogadtak, mint új osztálytársat, és igyekeztem beilleszkedni, a végleges és új osztályomba. Ekkor történt az első nagy szerelem is... már az első napomon az iskolában amikor megpillantottam, ami hosszú évekig csak részemről volt  jelen, hiszen nem vettem a bátorságot  hogy jelezzem érzéseim...  Ő nem is tudott róla, a bátyám osztályába járt , szőke, kék szemű, számomra akkor ő volt a nagy ideál, az elérhetetlen szerelem, ma már csak mosolygok a kislányként átélt leskelődésekről utána, persze ez könnyű volt hiszen a suliban naponta találkoztunk és a bátyám barátja is lett, így néha nálunk is megjelent... azok voltak ám a szívdobogtató pillanatok, nem kell hosszan írnom erről az érzésről gondolom te is átélted mindezt...
• Általános iskolai éveim alatt, nem volt megengedett a városban való csavargás, csak a lecke magírása után mehettem a barátnőkhöz, természetesen oda sem minden nap. Gaba osztálytársnőmmel (teljes nevén Gabriella) azért iskola után a parkban mindig sétáltunk egyet, ugyanis azon keresztül is el tudtunk jutni haza, sőt rövidebb volt így az út. A park területén volt található a medence, mely alatt cukrászda, étterem és tekepálya volt, valamint diszkó helyiség ahol később mi is megfordultunk, persze csak a nyolc osztály befejezése után és akkor is csak este 11-ig, jesszus... ma a fiatalok még csak ilyenkor indulnak az ,,életbe,, akkor az volt most ez van... A lényege a parki sétáinknak az volt hogy mindig pár percre beültünk a tekepályára és néztük mások hogyan edzenek, egy-két hét látogatás után vettük a bátorságot és bementünk jelentkezni hogy mi is nagyon szeretnénk játszani, természetesen már a következő edzésre mi is mehettünk, ekkor kezdődött tekézésem sikeres pályája aminek sajnos 20 éves koromban vége szakadt egy akkor ártalmatlannak látszó szívritmus zavar miatt... sajnos csak nyolc évig játszhattam de rengeteg élmény és siker koronázta ezt az időszakot. Sokat utazhattam és s későbbiekben olyan személy mellett edzhettem és vele egy csapatban lehettem mint Tót Margit, aki többszörös világbajnoki címmel is rendelkezik.

• Folytatódik...
• 
  

•  
•  
• Az élet szép, Neked magyarázzam?
•  
•  
• Az előző bejegyzésben azt írtam a jelenről nem fogok írni... még egyenlőre, de sajnos az események és egy kapott üzenet mely a bejegyzésem címe is lett, arra ösztönöz hogy leírjam hónapok óta tartó életem...ami nem piskóta, de próbálok víg kedélyű és mosolygós maradni hogy senki ne vegye észre...
• Először is szeretnék elnézést kérni az üzenet írójától, nem akarom megbántani, távol áll tőlem... hiszen nagyon sokat jelent nekem az életben, még ha csak virtuálisan is ismerjük egymást, de nagyon sok szeretetet, megértést és  bátorítást kaptam tőle, tudom semmi bántó nem volt az üzenetében, és csak remélni tudom hogy a bejegyzésem után sem változik meg kapcsolatunk.
• Sajnos a férjemmel már évekkel ezelőtt megromlott a kapcsolatom, volt hogy váltunk volt hogy újra kezdtük, most ott tartunk hogy csak a gyermek miatt vagyunk együtt... Soha nem voltam jó számára, állandóan csak kritikát, megbántást és megalázást kaptam tőle. Ha nem a ház tisztaságával volt elégedetlen, akkor a külsőmmel, a súlyommal... vagy az ágyban nyújtott teljesítményem miatt... soha nem voltam jó feleség. Bármit próbáltam tenni, egy idő után valami újra megszállta és kezdődött elölről minden, józanul is de legfőképp alkoholizáltan, akkor nagyon elviselhetetlen és modortalan, és agresszív... eleinte vitába szálltam vele, az volt a baj, később látszatra hidegen hagyott a dolog, (de belülről az ideg felmorzsolt) akkor az volt a baj. Rengeteg előzményt kellene leírnom hogy érthető legyen a lelki állapotom, de arra itt és most kevés az idő.
• Péntek esti kitörése azzal kezdődött mikor hazaértem a munkából, persze ittas volt... hogy tőlem és a gyerektől nem tud a házban pihenni, kikapcsolódni, tévézni...ugyanis az ő tartózkodási helye a nappali, (a hálószoba már nem közös kettőnk számára) ahol mi is az időnket szoktuk tölteni a gyerekkel, nem ülhetek a konyhában vagy a hálószobában... Egyszóval zavarjuk őt, elege van belőlünk, amikor ő itthon van lehetőleg ne tartózkodjunk ott, és főleg este. A vita vége az lett hogy vacsora után a gyerekkel, elmentünk a városba, ugyanis megígérte hogy elviszi a vidámparkba ami a napokba érkezett, csak sajnos nem volt ideje mert fontos meg innivalója volt, nem szóltam neki érte semmit, pedig a vitába ez is beleférhetett volna a részemről, de már belefáradtam...elvittem én, hiszen nem vagyok béna... van lábam.
• Elmenni sajnos nem tudok, munkám egy betegségből kifolyólag elvesztettem már két éve és a mostani négy órás munkával heti 3800 Ft-ot keresek, ebből ha megszakadok akkor sem tudom eltartani a gyerekem és magam... anyumékhoz nem mehetek hiszen, nekik is mi juttatunk pénzt mert sajnos a nyugdíj nagyon kicsi. Próbálok teljes munkaidős állást keresni, de ma már nagyon nehéz, és itt a szívbetegségem is... Teljesen rá vagyok utalva és ezt ős is tudja, számtalanszor kirakott már a házból, de utána meggondolta magát mert tudta nincs hová lennem is miből... Borzasztó az érzés és a tudat, hogy valaki mellett kell élni szánalomból, belefáradtam már nagyon.... legszívesebben eltűnnék örökre... de sajnos nincs erőm hozzá...hogy itt hagyjam a gyerekem.... nem tudom folytatni az írást... a zokogás fojtogat... meddig lehet ezt bírni és tűrni......?
•  
•  
• Szívszilánkok
•  
•  
• Megváltozott minden...elmúlt... átalakult. Felfoghatatlanul... észrevétlenül történt. Valami  ami elkezdődött és mire írhattam volna róla már véget is ért... Fájdalom, annyi fajtája van. Most is fáj... sok minden. A kezedet elvágtad tegnap, és a szíved megszakadt. Nem lehet összehasonlítani. A szív fájdalma semmihez sem hasonlítható...A szív fájdalma bonyolutlabb, kifürkészhetetlen, meghatározatlan ideig tart, és kihatással van mindennapjaidra. Folytonos a nyugtalanság, nem találod a helyed, valami összeszorít, lenyom. Olyan erősen dühöng benned, hogy elviselhetetlennek érzel már mindent, már a szép dolgokat sem értékeled... elveszett szívedből. Bár nem tudni mikor, és sokáig tarthat, de elmúlik egyszer ez a bénító fájdalom. A heg persze megmarad...Mindig azt mondják az igazság fáj... nekem is fáj az igazság, de jobban fáj a hazugság...az árulás... Csalódtam. De miért? Megint miért... még hányszor? Minden ami jó volt, tiszta, és igaz, lassan szürkévé... homályossá válik. Egy nagy hullám mindent elsodort, beborított a homok a kővel összemosódott... és rájöttem egyedül maradtam. Olyan volt mint egy álom...csak egy álom...Hiszen nem nekem létezik, nem értem van...mással találkozik. 
• Furcsa gondolatok tőlem és lehet nem érted, egyszerű ...volt valaki az életemben akiről azt hittem őszinte és becsületes... közel került a szívemhez, egyre mélyebben... és a nagy mélységben, minden szertefoszlott... mint egy szalmaláng... megértem őt, és mint ahogy írta gyáva volt és a bizonytalan helyett a biztosat választotta... a nagy távolság miatt. De azt soha nem bocsátom meg hogy becsapott, még akkor is ha szeretett, és a volt barátnőjéhez visszatérve két vasat tartott a tűzben... Magamnak köszönhetek mindent... ez a karmám, de felemelem a fejem mert az élet meg akarja simogatni....
• 
  
• Légy boldog Kedves Tamás...ha valakit kiválasztottál tarts ki mellette, hiszen szeret téged..., nincs távolság, ott van a melletted...fáj de félreállok, a szélmalom harcnak nincs értelme... itt az ideje hogy ezt elfogadd és ne csak a biztos vezéreljen...hanem a szívből jövő tiszta szeretet... és a széttéphetetlen szerelem...amilyennek a miénket is gondoltuk... mégis széttépted...
•  
•  
• Szívszilánkok 2.
•  
• Gyötrelmes volt ez a pár nap, az ember azt gondolja ha lefoglalja magát kevesebbet gondolkodik, hát tévedés a felállított terápia, ha a szívet és a lelket nehéz fájdalom nyomja a terápia megbukott. Csak rá tudtam gondolni és arra hogy mit tett... fáj nagyon...nagyon, az eszem tudja mit kellene tenni... de a szívem nem engedi... és itt cáfolom meg saját magam amikor a bemutatkozásban azt írtam ,,nem vagyok eszement nő,,... de az vagyok... most az vagyok, kell nekem mint földnek a fény... mint haldoklónak a remény... Tudom veszélyes vizeken evezek, de kellek neki és Ő is nekem...mi már lélektársak vagyunk... más valakit szeretni, és más szerelemmel szeretni... Tegnap este ismét beszéltünk, és hiába a másik társ... szíve nem tud nyugodni, arcán láttam a fájdalmat az elkeseredést, a megbánást hogy megbántott és a félelmet hogy elveszített... hát nem...nem veszítettél el Kedves!...
• Ez a vers egy kedves barátnőmtől került hozzám aki időt és fáradságot nem ismerve tavaly névnapomra elpostázta nekem a verses kötetet... hiszem hogy nem volt véletlen... a sorsnak terve volt ezzel hogy így legyen... ha tévednék,... vállalom a sorsom...
  

Vallomás

Csillagok mezsgyéjén
fényedtől részegen
követlek.

Életem sóhaját
érzed-e lelkeden,
követsz-e?

Rugdosott fejemet
öledbe hajtom én,
követlek,

titkaim feladva
szemérmes szívemmel
szeretlek.

(írta:Lukács Zoltán)

• 
•  
•  
•  
• Búcsúzom
•  
•  
• Egy barát elvesztése mindig nagy fájdalom, utolsó útjára kísértem vasárnap drága barátom és egykori munkaadóm, aki egyike volt városom bohém emberének, nem rossz értelemben mondom ezt róla, nagyon szerette a vidámságot, a humort, ha sok ember vette körül...önzetlenül segített bárkin aki hozzá  fordult, nagyon színes egyéniség volt, hatalmas tudással és inteligánciával, olyan művész lélek... remek kézügyességgel áldotta meg az élet, pályáját aranyművesként kezdte, de remek karikatúrákat is készített...mellette pálinkafőzéssel is foglalkozott és egy kis vendéglőt is tartott feleségével együtt, több üzlethelyisége is ki volt adva. Annak ellenére hogy sok pénze volt soha nem éreztette hogy ez által Ő nagyobb valaki lenne mint a környezetében élő egyszerű emberek, keveset utazott, nem járt pálmafás tengerpartokon... nem hajtott méregdrága luxusautót,  ahogy azt sokan elvárták volna tőle, megmaradt egyerű embernek, sokan ezért is szerették. A vendéglőben minden második szombaton humor estet tartott, ahol mindenki szabadon a mikrofon elé léphetett és jobbnál jobb vicceken, és a társaság anekdotáin szórakoztunk...felejthetetlen volt, ahogy Őt is nehéz feledni... még így két nap után is hatalmas űrt érzek magamban, hiszen sok időt töltöttem együtt a családdal. Kislányukra Lúciára vigyáztam, amíg óvodába nem indult, majd később az ékszerüzletükben dolgoztam, ma is tisztán emlékszem amikor megtanított a karikagyűrű készítésére és annak folyamatára, majd később az ékszerek javítására, nagyon szerettem a műhelyben lenni... néha jobban mint bent az üzletben, már akkor előjött a kézügyességem és kreativitásom. Ő nem igazán szerette a munkáját, egy dolgot nem tudott állandó folyamatban csinálni, mindig valami újat keresett...Amikor az üzletet bezárta, más munka után néztem, de a kapcsolat soha nem szakadt meg közöttünk, ha csak telhettem ott voltam és ők is szívesen láttak...
• 54 éves volt, agyvérzést kapott...egyetlen egyszer tért magához az egy hetes kómában és a sors megadta hogy elbúcsúzhatott családjától... feleségétől, 22 éves lányától és 14 éves fiától...istenem élhetett volna még, úgy szerette az életet, szinte táncolta...a sok nehézség ellenére is...A temetésen mindvégig ott voltam, de  a  végén amikor felhangzott az általa oly nagyon szeretett hegedű szó... pár perc után képtelen voltam ott lenni, akkor tudatosult bennem egy pillanatra hogy nincs többé...
• 
  
• Nyugodj békében Drága barátom, emléked szívemben mindig élni fog...
• 
•  
•  
•  
• Csodás érzés...
•  
•  
• Vannak pillanatok - hála Istennek egyre gyakrabban - amikor jelen vagyok. Régóta tudom: nincs jó és rossz. Hiába szól erről a sok hamis illúzió. Folynak a játszmák az élet színpadán. Hideg testek öltik fel kopott jelmezeiket. Értelmetlenül.
• Halott mind, kit üres, hamis érdek vezérel. És mégis ha hibázol rajtad nevetnek. Mosolyuk kín, örömük nem szívből jövő. Fáj éreznem ezt. Segítenem mégsem lehet...
• Így hát tovább álmodom... hogy egyszer boldoggá lesz minden ember...
• S én vagyok... nem akartam látni, tudni róla... és mégis...az ember hosszútávon nem önmagát nem csaphatja be. Észre kellett vennem... rá kellett jönnöm... és szembenéznem... csodás ébredés...hogy csupa-csupa fény, játék és öröm az élet... Minden egyes nap hálát kell adni azért, hogy így érzek. Elfogadni, tanulni kell. Megköszönni hogy Ő lehetek, aki... szeret... S az érzékenységem, melyet sokáig átokként éltem meg, tudom: hatalmas ajándék.
• Volt hogy azt hittem: vége. Fel akartam adni azzal, hogy nem érte meg, nincs értelme. Szerencsére meggondoltam magam. Felálltam, kiléptem önnön árnyékomból.
• Köszönöm...hálás vagyok minden egyes percnek, amit megélek, átérzek. Szívből és igazán szeretek, szárnyaló lelkemet szabadon engedem... mert csodálatos amit átélek...
•  
•  
•  
• Értelmetlenül
•  
•  
• Próbáltam a hétvégén túl tenni magam rajta, de be kell látnom ha valami bánt akkor azt ki kell írnom magamból, mert képes vagyok napokig rágódni rajta.  Így most is írásra szántam magam. Szombaton súlyos baleset történt, ahol három nő (akiket látásból ismertem hiszen ha nem is naponta de hetente bejártam az üzletbe vásárolni ahol dolgoztak) életét vesztette. Értelmetlen volt a haláluk, mivel a baleset okozói nem ők voltak... áldozattá váltak,  30,  35 és 38 évesek voltak...családjuk aznap hiába várta őket haza. Borzalmas, ilyenkor az ember értetlenül és lebénulva próbál válaszokat keresni a sok miértre. Ahogy kerestem több mint tíz évvel ezelőtt történtekre.. elfelejteni azt a vasárnap délutánt nem tudom, az a baleset is az emberi felelőtlenséget jelenti számomra, amellett hogy a történtek személyesen érintettek. Ági barátnőm, anyukája valamint a kicsi lánya, egy család három generáció. Vendégségbe indultak. A pici egy éves fiát csak azért nem vitték magukkal, mivel aznap szokatlanul sokáig aludt, és nem akartak elkésni az unokatestvértől, aki a kicsi lány kedvenc tortájával várta őket, de azért nem rohantak. Ági tapasztalt vezető volt, autóval, motorral keresztül-kasul bejárta Európát. Bizonyos helyzetekben  azonban se a tapasztalat sem a figyelem nem jelent semmit. Mert az a másik, a szembe jövő sávon vakmerő volt, túlságosan vakmerő...Külföldre hazainduló vendégmunkás volt, hosszú út állt mögötte, és még több kilométer előtte... és az idő elleni hajsza egy ütközéssel végződött. Ágiéknak esélye sem volt... állítólag nem szenvedtek, bár látványuk még a sokat tapasztalt, tűzoltókat akik megpróbálták kiszedni őket, valamint a mentő orvost is sírásra késztette... hiszen ismerték őket. Az egyéves kicsi fiú aznap hiába várta haza nagymamáját, anyját és nővérét...
• Emlékük bennem él, de ha baleset történik, könnyes lesz a szemem, ők jutnak eszembe... mert volt valaki aki agyát kikapcsolva száguldozott, nem gondolva arra hogy veszélyezteti saját magát, és ami a lényeg a többi embert akiket valahol szeretnek és hazavárnak...hazavárták őket...
•  
•  
•  
• Szösszenet
•  
•  
• Lehet élni ház, autó, csillogó ékszerek nélkül... Pótolható... Csak a szeretet nem pótolja semmi. Nélküle éhezik a lélek, haldoklik a szív! A szeretet csodáját őrizni kell... Dédelgetni... osztozni rajta, és megköszönni, amiért megadatott. Ezt felejtik el sokan. Amink van, természetesnek hisszük, hogy holnap is meglesz. S itt követjük el a hibát... Semmi sem természetes. Sem a levegővétel, sem a megtett lépés, sem az erős szívdobbanás. Addig amíg balga módon, úgy gondoljuk a miénk. A csodákat talán az látja , s éli meg igazán, aki járt a másik oldalán. Akinek meg kellett küzdenie minden apró lépésért, minden egyes szívdobbanásért. Aki nélkülöz jobb emberré válik. Birtokába jut a tudásnak... a tudásnak, hogy minden kifolyhat kezeink közül ... csak a szeretet tüzét kell őrizni. Szeretni, valójában annyit tesz hogy képesek vagyunk ébren, érzékenyen és nyitott szívvel érzékelni másvalaki rezdülését. Az ember sarkig kitárja lelke ablakait, és hagyja, hogy beáradjon mindaz... amit a nap, az óra... a pillanat hoz. Lehetetlen szeretni , ha valaki elfeledi szívét és lelkét, bezárkózik és biztonságra törekszik. A szerelem nem olyan dolog, amely hagyja hogy birtokolják... S ha nem a biztonság és a birtoklás érdekel, a szerelem naponta, újult erővel kibontakozhat, ha fel merem tárni érzelmeimet! A szerelem a pillanatokban bontakozik ki és a pillanat magába foglalja az örökkévalóságot...
•  
•  
•  
• Hunika zavaros története
•  
•  
• Hunika története édesanyja történetével kezdődik, személyesen nem ismerem, de a városban anno mindenki tudta mi történt vele. Kézilabdás lány volt, aki egyszer a csapattal vidékre ment meccset játszani és ott szomorú esemény történt vele... többen megerőszakolták. A brutális esemény hatására sokkot kapott és a későbbiekben a szülei nem foglalkoztak vele kellő képen így pszichikailag kezdett leépülni... Egészen annyira hogy a későbbiekben magára gyújtotta a házukat amelyben akkor már a férjével és Hunikával éltek, sajnos a tűzoltóknak későn jelentették a tüzet, így a ház kiégett és lakhatatlanná vált. A család szegény sorsú, így lakó hely nélkül maradtak. Az anya aki a tüzet okozta, először egy pszichiátriai intézetbe került majd jelen pillanatban, egy ilyen célra fenntartott börtönben tölti büntetését, mivel a tette bűnténynek számít. Hogy mennyi időt kell ott eltöltenie, nem tudom... nem vagyok az információk teljes birtokában, de folyamatban van a begyűjtése. Hunika, édesapjával több helyen megfordult már, de sajnos a nincstelenség és az hogy az apa fél roma, hátrányos helyzetbe teszi őket. Az utolsó lakhelyük a megboldogult István barátomnál volt, akiről egy előző blogomban írtam. Ő befogadta őket, az apának a pálinkafőzőben kellett dolgoznia, cserébe szállást, háromszori étkezést kaptak, valamint  mostak rájuk. Fizetést nem kapott.
• Az öt éves Hunikával (Huanita a rendes neve) úgy kerültem kapcsolatba hogy a férjem ott főzte a pálinkát és megsajnálta hogy milyen szegény sorsban él a kislány. A pálinkafőző udvarán játszott ahol néha ,,lakodalom,, volt a sok jövő-menő embertől és persze az italozás sem maradhatott el. Eleinte csak hétvégén jött el hozzánk hogy a lányommal játszon... persze a cél az volt hogy a lehetőségeinkhez képest a kislányt kiszakítsuk kicsit abból a környezetből. Senki nem foglalkozott vele, az apa reggeltől éjszakáig dolgozott. de a kislány meglepően okos, egyetlen káromkodást nem hallottam tőle... Ami a legszomorúbb, ha egyedül játszott valamit, a játék témája mindig a tűz volt... a füstben fulldokló anya kimentése... könnyes szemmel hallgattam végig a kislány játékát négy éves volt amikor a szomorú esemény történt... és gondolom azóta sokszor eljátszott a történettel, azért él ennyire erősen benne...
• Hunika nagyon szeret nálunk lenni, a mindene a kakaós tej... mondta is hogy én csinálom a legfinomabb kakaós tejet és amikor haza megy mindig kell neki adnom egy kis dobozkában, mert hogy neki otthon nincs. Nagyon ragaszkodó és rettenetesen nagy a szeretet hiánya, a nyakamba csimpaszkodik és mondja hogy ,,szeretlek,, volt hogy ,,anyunak,, szólított, de több alkalom után el magyaráztam neki, hogy ne szólítson így... hát nem volt könnyű. Nem sértődött meg, és egyébként sem sértődős, ha valamit nem kaphat meg amit a lányomtól kér, és a neki adott dolgokat is itt őrzi nálunk, nem akarja haza vinni, mert azt mondja ott elvszenek.
• eA héten kedden is itt volt nálunk majd haza ment, azzal hogy szombaton jön vissza és akkor is itt is alszik, ahogy azt szokta, és marad hétfőig, mivel délután dolgozom és egyenlőre nem oldottuk meg hogy ki vigyázzon rá. Édesanyám beteg, a másik nagymamának meg elég az én lánykám...mert hát Huni ha bepörög, igen csak elemében van... mint egy öt éves gyerek. Sajnos a dolog vasárnap szomorúan végződött, az apát a házból kirakták, mivel bőven italozott és ez már nem az első eset volt... telefonált hogy a kislányt vigyük haza mert jön a fuvaros és elpakolnak. Hiába erősítettük hogy a kislány jó helyen van és amíg nem talál megfelelő lakhelyet valamint munkát nálunk maradhat... hajthatatlan volt, mert dühös volt amiért kirakták a házból. Sajnos egy olyan helyre vitte ahol a ,,putris romák,, laknak. El kell mondanom hogy Hunika apja fél roma, az anyja pedig magyar. Annak idején amikor összeházasodtak a lányt a szülei kitagadták, mert hogy romához ment feleségül, Huniról sem akartak hallani, csak a tűzeset után kezdett el a nagymamája törődni vele, aki kint Németországban dolgozik. Amikor haza jön ruha neművel és egyéb aprósággal látja el a gyereket. A nagyapa hallani sem akar róla, ők ugyanis már rég elváltak a feleségével. Apai résztől csak a nagytata él egy másik városban, szintén ,,putris,-ként. Huni most egy ilyen helyen helyen él, ahol még négy család van...Nem akartunk ellenkezni az apával, így visszavittük a gyereket, nem szerettük volna ha elmérgesedik a helyzet és máskor nem lehet nálunk a kislány... Most egyenlőre nem megyünk érte, megvárjuk míg az apa megnyugszik... vagy saját maga nem jelentkezik... reméljük hamarosan.... nagyon sajnálom a kislányt állandóan körülötte forognak a gondolataim... belopta magát a szívembe és az életembe... Sok mindent nem írtam le, ami megtörtént velünk míg itt volt... a második alkalommal amikor jött az mondta...,,Otthon, édes otthon...végre nyugalom van...,, Most teljesen bele vagyok betegedve , hogy milyen helyen van... és tudom hogy vágyik hozzánk, mert amikor a férjem ment érte, mindig azt kérdezte: ,,Ugye, várnak rám?.... Sajnos nem tudom mikor láthatom újra... de remélem nem veszett el örökre az életemből, mert a lehetőségeimhez képest szeretnék neki segíteni... ha mást nem... szeretetet adni...
• 
  
• 
• A kép nálunk készült...az általa kiválasztott Zsebibabával...
•  
•  
•  
• Mi jöhet még?
•  
•  
• Nem tudom magamban tartani, egyszerre vagyok felháborodott és elkeseredett is. Huni édesanyját ma eltemették, a temetésre nem mentem el, nem akartam még több teret adni a pletykáknak amiből már így is van bőven, és azokból is akik terjesztik és elefántból bolhát csinálnak. Az apja Hunit is elvitte a temetésre... személy szerint nem tartom helyesnek, így is elég zaklatott a kislány lelki világa. Nem is ez a felháborodásom legfőbb oka... jóval temetés után az ismerősöm akinél laknak, megkérdezte Hunit mivel holnap nem megy oviba, el szeretne-e jönni hozzánk... Hunika válasza az volt hogy: ,,Soha többé nem akarok elmenni, oda mert akkor odafönn anya haragudni fog rám,,.... ezt mondta neki az édesapja. Hogy lehet valaki ennyire szívtelen, alattomos ember hogy lelkileg a halott anyjával terrorizálja a gyerekét... ilyet még nem éltem át... a felesége halálát használta fel arra hogy a gyerek haragudjon ránk, vagy ha nem is haragszik, de ne merjen eljönni... Természetesen a pártfogónknak telefonáltam ez ügyben és megígérte hogy a kislányt pszichológus fogja megvizsgálni hogy valóban lelkileg terrorizálja-e az apa... de gondolom nem lehet másként hiszen egy csöpp gyerek ilyet nem talál ki, aki imádott hozzánk jönni és mi jelentettük neki az igazi felszabadultságot... a mókát... a játékot, a biztonságot... és most meg lett félemlítve. Legközelebb milyen célra fogja a gyerek ellen a halált felhasználni.... Iszonyatosan feldúlt a lelkem, de továbbra is imádkozom... most már végleg nem tudom mikor láthatom, hiszen a jogi procedúra hosszadalmas...De tudom a lelkem mélyén hogy a róla és a majd hozzá írt bejegyzéseket együtt fogjuk olvasni.
• 
  
• Nem mondhatom el Hunikám élőben de itt üzenek Neked: Angyalkáim vigyáznak rád, édesanyád soha nem szabad elfeledned, kicsi szívedben éljen még akkor is ha rosszat tett, de hidd el soha semmiért nem haragudna rád, nem szabad ezt hinned, sajnos apád a saját érdekeit nézve hiteti ezt el veled, de majd ha nagyobb leszel ezt mind megérted. Remélem lesz rá lehetőségem hogy ezeket a bejegyzéseket Neked felolvassam és majd ha már tudsz olvasni saját magad is elolvasod.
• Aludj jól Kincsem... angyalkáim vigyáznak rád, és mielőtt lefekszem imára kulcsolom kezem.
•  
•  
•  
• Érthetetlen....értelmetlen
•  
•  
• Elviselhetetlenek voltak az utóbbi napok, és újra itt a hétvége amikor Huni jönni szokott... talán jön, talán nem, ezt csak holnap tudom meg ha felhívom az apját. Ha egy gyermeket nem vernek, nem éheztetnek, nem aláznak meg, nem vehető el az apától. Az apa joga mindenhol megnyilvánul, de a gyermek... ő sehol sincs a képben talán csak az anyagi érdek léte élteti személyét. Azok a tények, hogy Huni most egy 14-15 fokos szobába alszik, nem azért mert ez így egészséges, hanem mert nincs fűtés, arról nem is beszélve hogy még mindig bepisil éjszaka, aminek a végkifejlete az hogy arrébb van helyezve az ágyon és alhat tovább... horkolva, az ágynemű csak reggel van cserélve, vagyis csak megszárítva, a mosás ismeretlen... A kis alsóneműjét felveszi Hétfőn és Pénteken amikor vendégségbe érkezik hozzánk én cserélem le róla. Augusztus közepe óta három darab alsóneműjét ismerhettem meg. Fehérfolyása és aranyere van, ami elég szokatlan jelenség egy 5 éves gyereknél, valamint a horkolás... vagy az orrmandulája okozza vagy más betegség, nem tudom és már nem is segíthetek rajta... Ételek, mesék, versikék, fogalmak hada ismeretlen számára, az ő korához viszonyítva, gondolom az apa lelkiismeretes gondoskodásának az eredménye. A hölgy aki Hétfőn nálunk járt, megjegyezte hogy akár mikor a szociális intézményben jártak Huniék, a kislány ruházata kifogástalan volt... erre válaszom nem volt, csak kérdésem...,,Ön amikor fogorvoshoz megy, mos fogat?... Természetes hogy ahonnan a segélyt kapja... a pénzt, amin aztán napi három doboz cigarettát majd elszívhat még szép hogy kifogástalan állapotban viszi. A kislánnyal pszichológus soha eddig nem beszélt, ő mit szeretne, mi bántja, mit tud elmondani hogyan telnek a napjai... pedig azt hiszem ilyen helyzetben nem csak az apa érdekeit, jogait kell nézni, hanem Huniét is...Hosszan tudnám még folytatni...nagyon sok minden van még amiről írhatnék napokig... amiből nyilvánvaló lenne hogy az apának a gyermek csak a segély miatt kell, azért ragaszkodik hozzá... és most az új fejlemény hogy az anya halála után Huni kapja meg az édesanyja nyugdíját, amiből a létminimumon el tudja tartani az apját... Nem értem a törvényeket, a szociális intézmény hozzáállását és elfásultságát... Végszóra... Huni nem kerülhet hozzánk, utoljára is sírva ment haza, mert nem akart... megérezte a szeretet ízét és melegét... az elválás pillanatában csak annyit mondott...,,hiányozni fognak az esti mesék...otthon könyvem sincs. Sokat gondolkodtam az utóbbi napokban helyesen cselekedtem-e anno amikor a kislányt próbáltam felkarolni, valamit adni neki az élet szépségeiből...
• És még egy tény amiért nem kerülhet hozzánk, a korrupció...valamint az a tény hogy roma származású, velük nem kell különösebb odafigyeléssel foglalkozni, csak maradjanak a nyomorban és a mocsokban. Egy gyereket nevelni akaró családok, nem kapnak gyermeket csak azok akik legalább 3-4 gyereket fogadnának be, az értük kapott összeg kb. 350 ezer forint, amiből havonta majd 60 ezret visszatesznek a szociális munkások zsebébe, városunkban jelenleg 22 ilyen család működik, csak egy kis matematika és máris tisztában van az ember vele miért is nem végzik lelkiismeretesen a munkájukat... gyalázatos és felháborító!! Két éve az ilyen korrupciós ügyek miatt éget le a szociális intézmény irattára... a tűz szándékosan keletkezett, erről fehéren-feketén olvastam. Ilyen bevétel mellett nem csodálom ha nem foglalkoznak Huni sorsával. Nehéz megbékélnem az igazságtalansággal, ki lehetne hajtani az ügyet, de pillanatnyilag nincs erőm hozzá, majd idővel... addig is ha lesz lehetőségem Huni hétvégi látogatásait... ha lesznek, megpróbálom továbbra is széppé tenni.
•  
•  
•  
•  
• Vízummentesség
•  
•  
• Kedves olvasóm... hivatalos és nem hivatalos, mert tudom van olyan is aki lopva olvassa a blogom és egyéb dolgok is megihlették a profilomról..., de nem számít, már nem zavar. Ebből a mostani bejegyzésemből aki még nem tudta volna fellebben a fátyol arról hol is élek... nem mintha ez sokat számítana. De végül is azzal a határozattal amit az Európai Unió November 30.-án hozott, igen is számít, tehát December 19-én életbe lép a határozat hogy Szerbia polgárai végre vízumkényszer nélkül utazhatnak külföldre. Felröppenhet a kérdés mi ebben a szenzáció... csak annyi hogy végre kímélve vagyunk attól hogy borsos árat fizessünk ahhoz hogy átléphessük az országhatárokat, mert nem kis erőfeszítés volt sem anyagilag sem időben hogy végre az útlevelünkbe kerülhetett a vízum... ennek most már vége, remélem nem korai az örömöm és nem lesznek további akadályok elénk gördítve. A napokban sokat böngésztem a világhálón, hát vannak pozitív és negatív hozzászólások hogy Szerbia bekerült az Európai Unióba, sokan politikai irányba viszik el a dolgot, de aki el akart menni, az már elment még 1991.-ben amikor ki tört a háború... Sajnos sokan nincsenek azzal tisztába mit is jelent ez nekünk, nagyon sokaknak azt hogy végre láthatják a kint élő rokonaikat, barátaikat és ismerőseiket. Nekem is élnek kint rokonaim akiket sajnos van már hogy legalább nyolc éve nem láttam... abból kifolyólag hogy vízum kellett és az nem volt olcsó.. persze egy személy részére még összespórolható volt, de már kettőre nehezebben és csak fél évre adták, aki munka nélküli volt az nem is álmodhatott róla hogy három hónaptól többre kapja. Nem szeretnék hosszú eszmefuttatást véghez vinni... csak örülni annak hogy végre találkozhatom a rokonaimmal, a világhálón megismert kedves barátaimmal akik nagyon sokat jelentenek számomra, akiktől rengeteg támogatást kaptam és végre személyesen is találkozhatom velük. Valamint és nem utolsó sorban a kedvesemmel, akivel már sokszor beszélgettünk a találkozásunkról, most végre kivitelezhető lesz, teljesülhet az álmunk és vágyunk hogy találkozhatunk...
•  
•  
•  
• Az elmúló remény
•  
•  
• Volt egy tündér az életembe,
  Ki szívem most összetörte,
  Darabokra esett újra szét,
  Megkeserítve a múló reményt.
  
  A reményt, melyet Ő adott nekem,
  Melyből táplálkozott a szívem,
  Ez a remény hirtelen messze szállt,
  És vele jött újra a szomorú világ.
  
  A világ, melyben sokat jártam már,
  Melyből soha nincs menekvés talán,
  Mely nem hagyja, hogy elmenjek,
  És végre egyszer boldog lehessek!
• 
•  
•  
•  
• Nehéz a szívem
•  
•  
• Valakit, akit szíved minden dobbanásával szeretsz, nagyon fájdalmas elengedni... főleg akkor ha ezt Ő sem akarja... elengedtem Kedves a kezed, pedig a Te döntésed más volt...viszont a szívem sohasem feled. Csodás pillanatokat éltünk meg, ezt csak mi ketten tudjuk... mások csak a felszínt látták, és a virtuális szerelmet... de ez több volt annál. Szavakkal kifejezhetetlen a fájdalmam, de tudom soha nem feledjük egymást...talán évek múlva, ha kikristályosodik kusza életünk, és az idő megoldja a dolgokat, ha valakinek nem vállnak valóra az elvárásai... talán az elfojtott láng, ami most mindkettőnknek nagyon fáj... újra éled... itt leszek... és a szívem addig is mindig veled marad... Örök búcsút nem mondok, viszont kívánom hogy a boldogság mit velem éltél meg... költözzön be a kapcsolatotokba, a szívedbe... és legyen annak örökös lakója... ha az Élet is úgy akarja...a mi szívünk egy volt és az is marad.  
•  
•  
•  
• Sven szerelme No 1
•  
•  
• Töredékekből állt eddig Sven szerelmének története, most talán részletekben sikerül leírnom, nem biztos hogy lesz mindig elég energiám az írásra. Lényegtelen hogy van egy másik profilom is - Sven azért született meg mert, vannak az életemben olyan dolgok amiket az ottani oldalam ismerőseivel/haverjaival nem szerettem volna megosztani, gyermekkori megaláztatás, zűrös családi élet, ami már  rég megromlott a férjem és köztem, azt hiszem ezt nem mindenki osztja bárkivel, csak olyanokkal akikben megbízik, én ezekben az emberkékben megbíztam és bízom a mai napig, ők azok akik igazán közel kerültek a szívemhez, és a mái napig hálás vagyok nekik a barátságukért, szeretetükért, megértésükért és mindent amit tőlük kaptam... szürke egérkének érzem magam mellettük, mégis elfogadtak, igaz barátok... az idén tervezzük a kis csipet-csapat nagy találkozóját... már nagyon várom. - amiről a T.... is tudott, hiszen ott kezdődött a barátságunk. 2007.03.15- én regisztráltam a HD-re csupa véletlen, mivel vers imádó vagyok, és a neten szörfözve egy vers keresése közben betévedtem egy dogos blogba, később profilokat nézegettem és megtetszett hát regisztráltam. Egy hetes  tagságom után egy kék szempár nézett be a profilomra, kedves üzenetével, visszanéztem a profiljára... megfogott az egyénisége, a blogba írt gondolatai, versei, megemlékezései apja és bátyja haláláról... valamint akkori kedvesének írt gondolati, melyek versnek is beillettek. Pár látogatás után havernak, majd a későbbiekben ismerősnek jelöltük egymást. Tehát a kapcsolatunk nem itt kezdődött Svennél, már jóval előbb. Kedves barátként látogattunk egymáshoz, megosztottuk gondolatink, életünk egyes részeit. Mivel volt barátnője, akiről csak az üzenetei alapján véltem annak,  rá sem gondoltam közelebbi kapcsolatra, és nem is azért léptem be erre a portálra - de később ez élet másként alakította kapcsolatunk. Mielőtt tovább lépnék annyi megjegyzésem lenne hogy a ,,vásár kettőn áll,, értve ezt a későbbi kialakuló kapcsolatunkra.  
•  
•  
• Sven szerelme No 2
•  
•  
• Olyan nehéz most bármit is írnom, tegnap este is itt ültem... gondolataim csak nála jártak, mind ma is. Soha életemben nem éreztem ilyen magányosnak magam... üres vagyok, üres az az életem nélküle... nem ízlik az étel, a kedvenc teám... nem köti le a figyelmem semmi... úgy érzem megfulladok...
•  
•  
• Sven szereleme No 3
•  
•  
• Lehetséges, hogy elvesztettem magamból a hangot,
  Mely eddig vezette kezem ha szerelmemről vallott.
  Adta a tudtomra a megfelelő szavakat,
  Melyeket mások talán ki sem mondanak.
  Egy zátonyra futott és kettétört hajó,
  Mely valaha délcegen hasított bele a habokba.
  Most kettérepedve várja bizonytalan végzetét,
  Hogy talán a sötét tenger majd magához húzza.
  Öleli úgy, mint egy szerető, karolja, mint aki kedves,
  Halkan suttogja el szerelmi életét, amelyet most elveszt.
  S amíg az utolsó fadarab is az ölelésébe vész,
  A büszke szerelemes már nem bánja, amit utoljára tesz.
• 
  Elátkozom magam is, hogy mindezt megtörténni hagytam.
• És ahogy a morajló tenger lassan nyugodni tér,
  Lelkembe zárja a szerelmet, és az ő sírig tartó büszkeségét.
  Az éj leszáltával a Hold is ráköszön a csillagokra,
  Szikrázón tükrözve a vízfelszínt, mely szerelmem titkát már magában hordozza.
• Az elkiabált hang, lassan elszáll az éjen belül,
  Üres lesz minden, mint az árnyék mely nyárestéken a házfalakra vetül.
  Néha még hallom a szerelmet midőn szórja sugarait,
  Büszke mivoltát siratja, és vele az összetört szerelmes álmaimat.
  De a tenger egyszer kiveti szerelmes dühös lázadót…
  Akkor majd Én is visszakapom a hangot, mely eddig szerelmünknek parancsolt!!!
• -Sven-
• Sven szerelme No 4
•  
•  
• Meredek sziklán áll a Lány,
  tekintete messze távolba mélyed,
  haját szél borzolja,
  nincs mellette más, csak
  egy magányos fa, melynek ágai
  engedelmeskednek a szélnek.
  Ruhája lebben, lábán nincs cipő,
  rendíthetetlenül vár valakire,
  szíve nehéz lehet, mint a kő.
  Tengerbe merül az égbolt,
  rózsaszín felhők úsznak, vitorlái
  a partra tartó, csendes hullámoknak.
  Merre járhat a gondolat, meddig
  várhat a Lány, van-e remény,
  élete valós, vagy csak regény?
  S, ahogy a képet nézed,
  magadban is számon kéred:
  tudnál várni ilyen türelemmel,
  ilyen, kitartóan hű szerelemmel?
• P.Pálffy Julianna
• 
  
• 
•  
•  
•  
• Menedék
•  
•  
• Ami a napokban történt arra számítottam a legkevésbé... elengedtem Kedvesem kezét, hogy élje a saját életét... és most újra itt van velem, önként, saját elhatározásából. A testét tudja az ember irányítani... viszont a szívét nem, annak nem lehet parancsolni. A csönd ami közénk ékelődött már megszűnt, nem akarom újra ellökni magamtól, mert szeretem, hiba volt a kezét elengednem most már belátom, egymás karmái vagyunk... mindkettőnknek rettenetes volt ez a két hét... kimondani nem sok, de a perceit átélni egy örökkévalóság.
• 
  
• Boldoggá tesszük egymást... egymásnak vagyunk az örök Tavasz, tiszta szívvel és lélekkel, akár az örök láng...

Lennék

• Lennék napsugár,
  mely érinti arcod,
  Lennék vízcsepp,
  mely mossa alakod.
  Lennék szellő,
  mely borzolja hajad,
  Lennék méz,
  mely édesíti ajkad.
  S mi minden lehetnék még,
  csak azért,
  Hogy veled lehessek én
• -Sven-
• 2008.06.30.
• 
  
• 

•  
•  
•  
• Egy év.... egy élet, gondolatokban
•  
•  
• • Egy éve született meg ez az oldal és a blog, rengeteg minden hiányzik még belőle... és vannak dolgok amik majd csak évek múlva látnak benne napvilágot, persze megérem azokat az éveket... Sokat gondolkodtam ma, mit is értem meg ezen az oldalon, érdemes volt e létrehozni... talán igen, talán nem. Sok minden amit leírtam eddig könnyített a lelkemen, abban nem csalódtam, hogy az írás könnyít a lelken, és azokban sem akik olvasták, támogattak... simogatták szomorú és szárnyaló lelkem, mert volt itt már minden...a sírástól az öröm könnyekig.Itt leltünk Kedvesemmel szerelem szigetére, amely most már csak a miénk... itt tudták a szívembe zárt barátaim megismerni eddigi életem egy részét, kik nélkül életem egy szakaszát, lehet sokkal rosszabbul éltem volna meg.
  • 
    
  • Itt soha sem voltam magányos... mert magány és magány között is van különbség, erre nemrég jöttem rá…Van amikor jól esik az embernek, szüksége van rá, hogy egyedül legyen, maga legyen… Gondolkozzon, megpihenjen, feltöltődjön… ez mind csak a testnek kell… ez a testi magány… És van a másik, amikor érzed, hogy éget, fáj valami, kell neked, csak Ő senki más… a lelkednek kell… de nincs sehol…ez a lelki magány… A testi mindenkinek kell, és valahogy ez szerintem nem is visel meg senkit, de a lelki… az más… Amikor elveszíted akit szeretsz, és rád telepszik ez a nyo*****ó érzés… mintha fulladna az ember… Amikor belépsz a szobádba, és odanézel reménykedve az ágyadra, hátha ott ül, és azt mondja: “ez az egész csak vicc volt,itt vagyok neked mindig, örökké”… De csak az üres, hideg ágyat találod ott… Ekkor teljesedik ki az űr… csak nézel magad elé s kérded: “hol rontottam el???” én voltam egyáltalán a hibás??? miért kellett így lennie??? kérdés kérdés után, de sehol a válasz… Csak a csend és a magány… Szokták mondani, hogy az idő minden sebet begyógyít… hát, szerintem az idő nem gyógyír  semmilyen sebre, a seb örökre megmarad, vagy legalábbis a heg biztosan… az idő csak múlik, és tompíthatja a fájdalmakat, és talán picit feledteti is, mert jönnek helyette mások… és jönnek helyette új magányok… És ennél is rosszabb a társas magány, amikor együtt élünk valakivel, és már az ég világon semmi nem tart össze bennünket sem érzelmileg, sem testileg... ezzel a legnehezebb együtt élni, együtt lenni valakivel csak azért mert nem tudnám a lakbért fizetni és a gyerekem eltartani... abból a kevés pénzből amit napi két és fél óra munkával keresek.../pedig volt idő, amikor három munkahelyem is volt.../ és nem várhatok segítséget senkitől, mert akitől lehetne, sajnos neki még annyi sincs mint nekem... Sokan kérdezik tőlem hogyan tudok így élni és mosolyogni... élni tudok mert van kiért, de a mosoly az csak a felszín hogy belül mit érzek azt nem kívánom senkinek.
  • 
    
  • Megtűrtnek lenni... igen, a gyermekemért, megtűrtnek lenni... igen a mindennapi betevőért... ez a két dolog amiért el tudom viselni, el kell viselnem, mert tudom hogy egyenlőre csak így nyújthatom azt a gyermekemnek amit én nem kaptam meg, imádom Őt, az életem értelme... de ez nem azt jelenti hogy mást nem tudok szeretni és hogy másnak nincs helye a szívembe, de igen is van... a kedvesemnek Tamásnak, a gyermekem mellett őt is tudom szeretni, mérhetetlen nagy szerelemmel.
  • 
    
  • Amikor úgy döntünk hogy a szívünk a testünkön kívül dobogjon, akkor már minden szeretetünk az övé...az első helyen mindig a gyermekünk van... még akkor is ha már elhagyja a családi fészket, aggódunk érte nap mint nap, a legjobbat akarjuk neki... ez az anyai szeretet, megérteni csak az tudja aki maga is anya. Mert szeretet és szeretet között is van különbség... és a szeretet és a szerelem között is... de ebbe itt most nem mélyednék bele, részemről ez hosszadalmas téma. 
  • 
    
  • Ennyit szerettem volna csak, az egyéves dogos életem alkalmából  megosztani...
  • -Sven-

  
  
  Könnyes szemekkel nézel a holdra, s a hold megvilágítja a könnycseppet az arcodon, legszívesebben felkiáltanál: miért ilyen nehéz? Annyira szeretnéd tudni a választ. Tudni szeretnéd azt is miért játszik veled az élet, s te ezt miért engeded...
  
  
  
  Más világ
  
  
  

  • 
    
  • Nem olyan a hold,
  • más most ez a forrás is,
  • mint múlt tavasszal.
  • Egy van, mi nem lett más,
  • csak Én nem változtam át.
  • 
    
  • -Sven-

  
  Fény
  
  
  

  • Csak a fényt vágyom, a férfi és nő vad gyönyörét,
    a gyöngéd szívet, s lelkemből áradó lágy zenét.
    A szerelmes simogatást, mely hosszan becézne,
    benne felforrósodott vágyak teljes egésze.
    Csak a fényt vágyom a férfit, aki szép szál, erős,
    nekem büszkeségem, szívemnek királya, egy hős.
    Egészséges gyümölcs, melyen repedés sem látszik,
    kinek izmos, kemény húsa harapásra csábít.
    Aki érzi, hogy csak engem szeret, délceg alak,
    s szenvedélye, tűzben égő fémpólyába takart.
    Ha imád, öleljen, csókoljon,- semmi kétség-,
    szeme lángolva árasztja, vágya közelségét.
  • -Sven-
  • Ui:
    Az álmok eltűnnek, akár a part,
    a vízesés tüll függönye mögött.
    Szerelem hiába nyújtod a kart,
    már vesztes vagy a többiek között.
    
    
    Sebek
    
    
    

    • Fájdalmam elrejteni jaj nem tudom,
      a bánat könnyei csurognak arcomon.
      Miként patakban a víz száguldnak gondolataim,
      de nem úsznak tova, pedig nagyon akarom.
      Feltépett sebek miket gyógyultnak hittem
      Vérzenek ismét, pedig elfedtem.
      Gyógyírt rá magamban nem lelek,
      Tekintek rá…s ledermedek.
      Várom a választ kérdőn,remegve
      Már nem segít senki, nincs hozzá kedve.
      Magamra maradtam ezzel a gonddal
      vele együtt élek…fájdalommal.
      Minden gondolat, minden szó
      Fáj, akár a didergőre hulló hó.
      Miért nem lehet az élet egyszerű?
      Miért kell hogy fájjon minden mi ésszerű?
      Fájdalomnak ára van,
      elveszni látszik a jó.
      Sok bánat közt elvész a remény,
      S érzéseid hiába valók.
      Nézed kezeid, ölelnék a jót,
      kicsúszik közülük, mintha ott sem volna.
      Nem sötét az ég, amikor süt a Nap,
      Csak, ha annak látjuk, amikor minden szorongat.
      Szorító kezet tolnád el magadtól,
      de minden erőd kevés, hogy kitörj.
      A fájdalom lebénít, csontig hatoló,
      Marcangol és szét tép, ami várható.
    • -Sven-

    
    Széthullott világom
    
    
    

    • Minket hallgat a csend
      Tekinteted engem keres
      Ha rám talál, arcomba szánt
      Szívemig hatolva égeti el
      A védtelen lelkemet
      Arcomat a fénybe tartom
      De többé fel nem ismered
      Azt, akivé temiattad váltam
      Azt az ismerős idegent
      Keresem én is veled mindazt
      Amit teremtettél bennem
      - Egy új világ született meg
      Mikor engedtél önmagamnak lennem
      Szemedbe merítem tekintetem
      Pillantásod őszinte, tiszta
      Titkaimat így rejtem el
      Míg könnyeimet bőröm issza
      Távolabb már nem lehetnél
      Te léteddel is segítettél élni
      Addig, amíg közelséged védett
      Elfeledtem régen, hogyan is kell félni
      Ó, hogy vigyáz arra ez az élet
      Mindent a boldogok meg ne kapjanak!
      Széthullott világom romjain hallgatok
      Semmivé lettem, árnyam sem maradt
      Ajkam zárva, tán elveszett a hangom
      Hát hallgass te is, fel ne riassz
      Bennem most a bánat arat
      Nem kell hazudnod semmi vigaszt
      Szétszóródom lassan a szélben
      Darabokra hullott vágyak alatt
      Engem egésszé már soha többé
      Össze nem raknak a szavak
    • -Sven-

    
    Egy újabb harc
    
    
    

    • Sokszor reméli az ember ha kilábal egy nehézségből vagy egy betegségből, nem történik vele már semmi rossz, vége a nehéz perceknek és újult erővel és kedvel kezd új életet, mert minden megvívott harc után új életet kezd az ember. Velem is ez történt, több műtét és egy három éve leküzdött betegség után akkor végre azt hittem vége a rossz sorozatoknak és semmi nem fogja már megkeseríteni az egészségem és a lelkem, mert minden betegség elviseléséhez majd a gyógyuláshoz óriási lelki erőre van szüksége az embernek, még akkor is ha a szerettei, barátai mellette állnak. A legkeményebb harc mégis ránk vár.
    • Csodásan indult a nyár, különösen azért mert Június 15-én Magyarországra utaztunk a lányommal, két hétre. Drága barátnőimet látogattam meg kik az ország különböző helyein élnek., kiket itt a Dogon ismertem meg. Fantasztikusan szép napok voltak, soha nem feledem őket sem a napokat amit együtt tölthettünk, de erről a későbbiekben fogok beszámolni. Haza utazásunk után pár napra, egy három napos tűzoltó versenyre vezettem a kis csapatunkat, majd a nyár többi rokoni látogatásokkal telt. Már azt hittem minden tökéletesen alakul.... és mégsem.
    • Augusztus elején zuhanyozás után egy csomót vettem észre a  jobb mellemben, a vér hűlt meg bennem.... majd újra áttapogattam, nem tévedtem e, sajnos nem. Másnap ismét ellenőrzést végeztem és a csomó sajnos továbbra is ott volt. Egy heti lelki tusa és vívódás után úgy döntöttem bejelentkezem a nőgyógyászomhoz vizsgálatra, sajnos szabadságon volt így csak Augusztus 17-re kaptam nála időpontot. Nehezen és aggodalommal teltek a napok, jött a megannyi ,,mi van ha....,,
    • A legborzasztóbb pillanatok akkor voltak amikor a rendelőben ültem és vártam hogy engem szólítson, a szívem a torkomban tízezres fordulattal dobogott.... végre bent voltam és elmondhattam panaszom. Megvizsgált... és az egyik pillanatban, csak ennyit mondott ,,Itt van még egy, sajnos ez jóval nagyobb, mint amit Ön talált, tapintási nagyságáról ítélve nem most alakult ki....,, ledöbbentem, két havonta szoktam magam ellenőrizni és nem vettem észre, meg is kérdeztem tőle ez hogyan lehetséges? A válasza csak annyi volt, vannak helyek a mellen ahol csak a szakavatott kezek tudják észlelni az elváltozásokat. Hosszan bent voltam nála, konkrétan semmit nem állított, csak elmagyarázta a betegségek menetét ha cisztáról van szó vagy ha daganatról, ezt azért tettem mert a nagyobbik csomó tapintása puha és nem fájdalmas ellentétben a kisebbel, ami egyre keményebb és mára már leheletnyi érintésre is fájdalmas, de van hogy magától is fájdalmat okoz.
    • Ultrahangos vizsgálatra küldött, addig semmilyen kezelést nem tud elkezdeni vagy bárhová máshová elküldeni ha szükséges, amíg ez a vizsgálat nincs meg, amit csak a megfelelő napon lehet elvégeztetni, mivel a hormonok működése miatt csak akkor tudnak pontos adatokat meglátni az ultrahangon. Jelenleg ott tartok hogy specialistát keresek, akinek ez a szakterülete, sajnos nálunk nincs ilyen szakember, még a privát rendelőben sem, a kórházunkban pedig nem is végeznek ilyen vizsgálatot, a doktornőm is azt ajánlotta magánrendelőben csináltassam meg a vizsgálatot. Zentán tudok egyet, majd Hétfőn körbetelefonálok a telefonszám miatt. A vizsgálat elvégeztéig van még kb. két hetem.
    • Nem pánikolok... nem kaptam hisztériás rohamot sem, próbálom higgadt ésszel és lelki erővel elfogadni a tényeket... a tényeket hogy a csomók ott vannak..., majd a várakozási idő jut eszembe... amiket kétségek között kell eltölteni. Sokkal jobb lenne már tudni az eredményt még akkor is ha az rossz lenne..., de legalább akkor tudnám mivel állok szemben.
    • Nagyon aranyos a környezetem, saját tapasztalataikat, ismerőseik hasonló eseteit osztják meg velem, hatalmas lelki energiával bombáznak, és ez jól esik. Pöntyikém annyira aggódik, hogy már kétszer felhívott, amióta hírt adtam a dologról, pedig neki is meg van a saját problémája mint a többieknek is, és mégis itt vagyunk egymásnak mindannyian... Köszönök mindent nektek lányok, eddig is sokat kaptam tőletek, de ezek a napok elviselhetőbbek, mivel tudom hogy lélekben velem vagytok, ahogy én is veletek. Köszönöm hogy vagytok nekem és nagyon örülök hogy a való világban is megismerhettük egymást, hála Pöntyikénknek, amit már a múltkori levelemben is megírtam, Most a leveleket felváltja a blog, nem ígérem hogy naponta írok, de itt leszek... Szeretlek benneteket!

    
    
    Nézz csak mélyen a szemembe.. mit látsz? Semmit. Hm, az nem létezik.. ha igazán mélyen nézel a szemembe, elláthatsz a lelkemig. Mélyén temérdek emlék rejlik, öröm, fájdalom, mosolyok s könnyek egyaránt.. S ha figyelmes vagy egy egész világ tárul ki előtted...