Rég írtam már, pedig gondolatban minden nap írok. Napjaimat továbbra is a fájdalom keseríti meg, jelenleg két nap fájdalomcsillapító és két nap szünet. Nem szeretnék a fájdalomcsillapítóra rászokni, eddig nem is használtam, tűrtem az iszonyatos fájdalmakat, de most már muszáj, kellenek a napok hogy a testem tudjon pihenni, már nagyon elfáradtam, van amikor a fájdalomcsillapító sem segít teljesen, most a kezeim jól vannak tőle de viszont a bal vállam fáj, nem tudom felemelni a karom.
Sokat tettem az egészségemért és egy bizonyos szinten jobban is érzem magam a bőrömben, érzem hogy a sok méreganyag távozott a szervezetemből, könnyebb vagyok, reggelente nem ébredek kábultan egészen más érzés, igazán megfogalmazni nem tudom, csak a változást érzem, jót tett az étrendváltás és a lúgosító kúra.
Ami az RA betegségemet illeti, már egyre jobban azt érzem nem jól döntöttem, már elmúlt hét hónap és nem sok a változás, sőt egyre több ízületemet fog be, már érzem a gerincemen is és főleg a nyakamnál, a fájdalomról már nem is beszélve... 7 hónap!!! Lehet elhamarkodott döntés volt nem megpróbálni az orvosi kezelést, de amikor az ember olyan sok rosszat és eredménytelen kezeléseket olvas, hajlamos arra hogy mással próbálkozzon. Sokat agyalok mostanában hogy a facebook-on közzéteszek egy kérést azzal hogy osztja meg mindenki, hogy olyan embereket keresek akik ebben a betegségben szenvednek, vagy szenvedtek és kigyógyultak hogy jelentkezzenek és cseréljünk tapasztalatot. Különböző fórumokon akiket találtam mind vagy nick néven vannak és elérhetetlenek, vagy már nem látogatják az oldalt és nem kapok választ, ez főleg olyan emberek akik azt írják kigyógyultak. Lehet meg kellene próbálnom, de nem tudok dönteni, nagyon-nagyon sokan az ismeretségi körömből nem is tudják mivel küzdök, és ezt most rengeteg ember előtt feltárni, valahogy úgy érzem sajnáltatás lenne vagy hogy elárulok egy olyan dolgot ami annyira személyes, hogy nem igazán szeret az ember beszélni róla. De a legnagyobb félelmem az hogy sikertelen lenne a próbálkozás és azt már ennyi szenvedés után nehezen viselném. Félek hogy nem figyelnek fel rá és csak leszalad a falon, az meg hogy minden nap kitegyem.... áááá fogalmam sincs, minél többet agyalok annál tanácstalanabb vagyok, pedig lépni kellene, esélyt adni magamnak, én meg csak agyalok, néha olyan dühös vagyok saját magamra hogy szinte felképelném magam.
