Pönytikém, Mamókám és Beám.... nagyon szeretlek benneteket, nincs olyan nap hogy ne gondoljak rátok, ha csak így blogban tudom, de akkor is szeretném jelezni felétek. Könnyek mardossák a szemem és gombóc feszíti a torkom, szinte levegőt is alig kapok... három cseppecske aki kísér utamon, köszönöm hogy itt vagytok mellettem ilyen hosszú időn át. Kár minden szó...tudom így is érzitek és értitek. Csak egyszer gyógyuljak meg....